Celia

Belső tulajdonságok: Estéig lehetne tárgyalni, milyen nagyszívű és önfeláldozó ember, a szeretteiért bármit megcsinál, még ha nem is kérik, hogyha a fiú megérzi, hogy szükséged van rá, ugrik. Bár igyekszik magát távol tartani a nagyobb társaságoktól, bizarr ok létezik erre, de utálja azt, amikor több személy tudja hogyan viselkedik vagy érez. Igazából ezeket megtartaná magának, csak egy baj van - hihetetlenül érzékeny, képes mindent a szívére venni, csupán a szeretteinél tudja, hogy ők képtelenek bántani, igaz a húga most éli a tinédzser éveit, csakhogy Alfie mindig is tudta; a húga csak a puberta miatt ilyen, sose haragudtak egymásra sok ideig. De azért a fiú még mindig érzékenyebb, mint egy csecsemő és ezen sose tudott változtatni. Gyerek-, illetve tinédzserkorában lánynak csúfoltál, hisz ő volt az, aki a legtöbbször sírt valamiért a suliban. Ma már jobb a helyzet, viszont a feszültségtől rászokott jönni a sírógörcs, túl szokta magát vállalni, ahogy Ivett szokta mondani, ez neki már valami kényszer, minél több dologért feleljen, amikor pedig már nem bírja tovább, összeroppant. Talán ezért vállal olyan sok mindent magára, mert nem találja a helyét a világban. Teljesen idegennek hat neki minden, azt szokta gondolni, hogy rossz univerzumba született, mert itt mindenki máshogy gondolkozik, mint ő. Gondolkozott már azon, hogy világgá megy, viszont a húgát nem szeretné itt hagyni, pedig még ő is támogatná az ötletet. Rettentő humora van, mindennel és mindenkivel képes viccelődni, még a saját bajaival is, persze tudja hol van a határ, de azért szeret eltáncolni a határig. Általában ezért és a közvetlensége miatt szeretik.

Történet: Bischoffs szülők hirtelen eltűntek, mikor a fiú csupán nyolc éves volt. Azt hitte, hogy pusztán munka miatt vannak távol, de amikor negyedik napja nem érkeztek haza, Alfie hívott segítséget, mert neki már lehetetlenné vált a húga gondozása. Árvaházba kerültek, hisz senki se akart gondoskodni a két gyerekről, rokonok pedig sehol sem voltak. Mindenki azt mondta a fiúnak; csak pár napig lesztek itt. Viszont a napok évekké váltak, az apa és az anya még mindig eltűntnek voltak nyilvánítva, senki se tudta hol is vannak, ahogy a gyerekek sem, az egész egy hatalmas rejtéllyé vált, a két apróságnak pedig meg kellett szoknia az új helyzetet. Ez Ivettnek tökéletesen ment, hiszen szinte mióta az eszét tudja az árvaházban töltötte az idejét. A bátyjának viszont nehezebb volt, ő még emlékezett a szüleikre és hiányoztak is neki azok a szép idők. Hiányzott számára a szülői szeretet, innen indultak igazából az a sírógörcsei. A nagyobb fiúk pedig imádtak emiatt gúnyt űzni belőle. De próbált ezzel nem foglalkozni, néha még verekedésbe is került. A húga miatt nem hagyta magát, erősnek akarta mutatni magát a testvérének. Talán ezért is vállalt el pitibb munkákat pénzéért, mikor egyik önkéntestől hallott rémsztorikat, hogy az árvaházi gyerekek mind hajléktalanná válnak, mikor felnőttek lesznek. Alfie ez ellen küzdött. Mindent megcsinált pénzéért igazából, autót szerelt, mosogatott, takarított, ritkán még bokszolt is hamis név és kor alatt, bár a meccsek hozták neki a legtöbb pénzt, amit rejtegetett a felnőttkorára. Egyszer majdnem ellopták tőle, de Ivett foggal-körömmel küzdött érte. Aztán eljött a nap, a fiú tizennyolc éves lett. Azért küzdött először, hogy ő legyen Ivett gyámja, így munkát és lakást is szerzett a suli mellé, rengeteg munkát ölt ezekbe, szinte otthon se volt, ha haza esett akkor is éjszaka volt ez. A születésnapján tudta meg, hogy a szárnyai alá veheti a húgát, ez volt a legszebb ajándék valaha neki.