|
Témaindító hozzászólás
|
2017.12.17. 21:16 - |
Kai Hades Meyer & Lynn Maeve Winner |
[6-1]
 Feszülten vártam, hogy mennyit fog mondani, de kívül próbáltam a lehető legnyugodtabb ábrázatomat mutatni felé. Amikor kimondta az összeget megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.
Kellett már fizetnem ennél többet is, szóval nagy kő esett le a szívemről, pláne, hogy viszonylag híres kutatóról volt szó.
Magabiztos vigyorral biccentettem felé.- Rendben.- feleltem aprót nyújtózva.
- Minnél kevesebb és a legmegbízhatóbbak.- adtam rá áldásom. Volt egy érzésem, hogy felhozza, a témát, mi szerint a mentálok így-úgy, de szerintem a legtöbben még ők maguk is tudták, hogy a fajtájuk bizonyos tagjai cseppet se megbízhatóak valójábab, csak meg kellett nézni a tanácsukat.
Mondjuk sok dolgot nem tudtunk róluk, de az még nekünk is szembetűnt, hogy hullanak, mint a legyek váratlanul, aztán egy fiatalabb é erősebb kerül a helyükre. Na persze, nyilván nekik semmi közük nem volt az előd eltűnéséhez., vagy véletlen balesetéhez.
Amikor mondta, hogy menjek vele, nem kérdeztem semmit, csak követtem, közben pedig alaposan körülnéztem és mindent memorizáltam. Régi rossz szokás volt, de sokszor húzott ki a necces helyzetekből, szóval nem szoktam elhanyagolni.
Amint beértünk a helyiségbe én leültem. Már sokszor végig mentem ezen a procedúrán ahhoz, hogy tudjam mi a teendőm. Fel se vettem a tűszúrást, inkább érdeklődve figyeltem a mentálom szoborszerű arcát. Különös volt a sajátjaim után, akikről mindig sütött valami érzelem, de az irányából, csak hidegséget éreztem és a mentálokra jellemző fémes bűzt. Közel se volt olyan erős, mint gondoltam, de nem tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget.
A magyarázatra, csak legyintettem, nem kellett megmagyarázni, értettem annélkül is.
- Nekem itt is megfelel.-vontam vállat. |
|
Le akartam tudni a felesleges csevegést, így rögtön beleegyeztem az egészbe. Bár nem hiszem, hogy erre hamar fogok gyógymódot találni, de legyen. Ha megfizet, akkor megcsinálom, hogyha annyira muszáj neki. Fogalmam sincs miért csinálja, azonban őszintén az ő dolga, ez az egész latensség, okát tartsa meg magának, gondolom valami szentimentális dologhoz köthető.
- Fél millió - mondtam ki szemrebbenés nélkül az egészet. Amennyiben tényleg vállalatot vezet - és nincsenek titkai ezzel kapcsolatban - ebben az esetben ki tud fizetni engem, illetve máshogy alakul, más mentált kell keresnie a részére. Igaz nagy a valószínűsége annak, hogy a fajtám tagjai, nem mennének bele ilyen könnyen.
- Persze, ez logikus, miss. De pár mentál fog segítkezni a munkámban és látni is fogják. Az gond lenne magának? - biztosra kell menni, azt hiszem, hogyha ilyen érzelmes lényekkel van dolgom, még végén itt hagy, az óráim pedig, amit az ő kísérleteibe fojtottam, kárba vesznek, pedig azokat fontosabb kutatásokra is cserélhetném. Kérdéses, hogy vajon tényleg rájövök a gyógymódra. Elég kevés rá az esély. - Winner, jöjjön velem - feleslegesnek találtam a magyarázást. Szerintem a nő is kitalálja, mit akarok, már most. Amúgy a szövetminta vételt betudom sűríteni, jobb hamarabb, megcsinálni, aztán elküldeni tesztelésre vagy csupán további vizsgálatra. Majd még meglátom. De szerintem az első lesz, felesleges vizsgálatra venni a szövetet, hogyha már a kollégáim megállapították az egészet nála. És nem hiszem, hogy hazudna. Mi is úgyis rájönnék az egészre. Egy megfelelő helyre vittem a hölgyet, ahol megvolt minden eszközöm a szövetminta vételhez. Bár egyszerű folyamat volt ez, amúgy se a szívéből akartam mintát venni, így az altatást elvetettem. Amint leült valahova, én előkészítettem a tűt, vagy inkább biopsziatűt. Mielőtt elkezdtem volna, elmagyaráztam neki mire is készülök. Ahogy végeztem, megismételtem magam. - Szükséges volt, hogy ne kelljen itt ülnünk 24 órát - és én tudjak mással foglalkozni. - Tudunk itt egyeztetni vagy menjünk vissza az irodámba? |
 Nem vártam ugyan, hogy döbbenten nézze végig a jelenetet, ahogy rá török, de azt se, hogy ilyen könnyedén beleegyezik a kutatásba. Gyanakvón néztem rá, de semmit se tudtam leolvasni az arcáról, ami kicsit se volt meglepő.
Nagyokat pislogtam, miután világossá vált számomra, hogy tényleg nincs hátsó szándéka és nem szórakozik, vagy az agyamat húzza.
Döbbent csendben gondolkodtam egy darabig, majd minden mindegy alapon feleltem.
- Amennyit szükséges. Mondjon egy árat és utalom, amit elkezdjük a munkálatokat.-válaszoltam. Ezek a szavak nem voltak idegenek a számból, mivel üzletasszonyként, igazán sokszor ejtettem ki őket. A pénz tényleg nem volt akadály, az utóbbi időben rendesen beindult a cég, mindenkit sikerült alaposan megfizetni, ráadásul több bevételünk jött, az utóbbi három hónapban, mint amire előrekalkulálva számoltunk. Nem kis megelégedettségemre szolgált ez, éppen ezért is bátorkodtam felkeresni ezt a mentált. Tudtam, hogy nem lesz olcsó, de biztos voltam abban, hogy a számlám el fogja viselni.
- Természetesen tudatában vagyok a dolognak, csak mondjon időpontot és én itt leszek. Persze előre kell egyeztetnünk, mivel vannak dolgok, amiket nem varrhatok az embereim nyakába és magamnak kell intézni. Mind e mellett szeretném ezt nem nagy dobra verni. Ha elér bármilyen áttörést, nem érdekel, hogy kinek kiabálja ki, de addig vissza fogott körülményeet szeretnék, és minden,a mi itt történik bizalmas ügyként legyen kezelve.- magyaráztam. Szerintem teljesen érthető állás pont volt. Nem akartam, hogy mindenki tudja milyen erőtlen próbálkozásokat teszek, miközben kívülről olyannak látszom, mint akit semmi se rendít meg. Pedig, ha tudnák mekkorát tévednek! |
A napom úgy kezdődött, hogy folyamatosan kaptam jelentéseket a kutatásainkról, amik eredményesek voltak, de még se olyanok voltam, amire én számítottam, azt hiszem újra fog kelleni csinálni a folyamatokat, amíg azok tényleg kihozzák magukból a maximumot, akármennyire vagyunk mi mentálok precízek, a kutatásaink néha mehetnek olyan irányba, amivel kicsit sem számoltunk. Persze, személy általában felírja az összes eshetőséget, minden alkalommal a negatívakat is, viszont jobban járunk azért a fejlődéssel. Amikor sikertelen egy kutatásunk, muszáj más szempontból megközelíteni az egészet, hátha van remény az egész fejlődésére. Eddig az összes kutatásom sikeres lett végül, ezeket se fogom úgy hagyni, hiszen azért vagyok ilyen magas pozíción, mert tudják, hogy mindenben sikeres leszek. Már elég korán itt voltam és mindent jegyzeteltem, ahogy kellett és elő volt írva nekem. Persze ezeket a kisebb szabályokat már rég fejből tudom, felesleges lenne mindig segítségre támaszkodnom. Volt pár aláírni valóm is, hiszen a biztonságért, nagy részben én felelek érte, főleg, hogyha a kutatásokat a személyem vezeti, felesleges dolog, de csupán minden papíron át kell menjünk. Főleg, ha itt van egy ember vagy alakváltó, akkor valószínű, jobban kell vigyáznunk a biztonságra. Még jobban, legalábbis. Ezenkívül van még pár dolog, amit el kell rendeznem mielőtt a kutatás elkezdődik, de azok már csak aprócska dolgok azt hiszem.
Hangokat hallottam kintről, viszont alig foglalkoztam vele, majd az őrök elintézik. Fontosabb dolgom is van a zajongás figyelésénél. Meghallottam a nevem, de ez se kényszeríthetett rá, hogy kimenjek az irodámból. Bejön, ha annyira fontos neki a velem való. És bejött, a sajátos formájában. Ugyanis berúgta az ajtót. Azt hiszem ő tényleg az alakváltók mintapéldánya. Persze, felismer a nőt. Szinte az egész város ismeri őt. Sőt a mentálok között is sokszor diskurzus tárgya. - Értem - néztem fel végre és a szemébe néztem. - Mennyit kívánni nekem fizetni? - kulcsoltam össze a kezeimet. - Illetve, ahogy érezhető, hosszú folyamat lesz és magának sokszor itt kell lennie. Arra is készen áll? |
Azt hinné mindenki rólam, hogy már feladtam azt az álmot, miszerint egyszer teljes jogú alakváltó legyek, de ez tévedés. Ettől az érzéstől nem vagyok képes szabadulni, bármennyire is szeretném olykor, de nem megy.
Évente egyszer mindig felkeresek egy kiemelkedő képességű O-mentált, hogy vizsgáljon meg, hát ha. Eddig még nem jártam szerencsével, pedig már európában is megfordultam ez ügyben.
Ezúttal a városban akadtam egy elhíresült mentálra, aki eléggé ígéretesnek tűnt ahhoz, hogy megpróbáljam elérni.
Macerásabbnak ígérkezett a művelet, mint gondoltam, így a mai nap úgy döntöttem, hogy elejébe megyek a dolgoknak és nyíltan besétálok.
Nos így történt az, hogy bizonsági őrök loholtak a nyomomban, én pedig céltudatos, határozott és egyben gyors léptekkel szeltem a távot, egészen addig, amíg meg nem találtam a helyiséget, ahol a mentálomnak lennie kellett. Lenyomtam a kilincset ésegyszerűen besétáltam.
Voltak ott mások is, de nem sokan. Hideg tekintettelm mértem végig a népet.
- Ki innen mindenki, aki nem Kai Hades Meyer, az aki bent maradt, annak személyesen én tépem fel a torkát!- emeltem fel kissé a hangomat. Mint orvosi mentál volt, így a többség nem rendelkezett kellő erővel ahhoz, hogy támadjon, esetleg védekezzen, így sorjában elhaladtak mellettem.
Egészen addig, míg egy ember bent nem maradt.
- Beszélnünk kell.- rúgtam be az ajtót az őrök orra előtt. - Szeretném, ha megvizsgálna.- jelentettem ki kihúzva magam.- Nem tudom mennyire van tisztában a kilétemmel. Én vagyok a tigrisek jelenlegi alfája. Lynn Winner, örvendek és társai.-mormoltam türelmetlenül letudva a formaliságokat.
- Amennyiben ismer, nyilván hallott róla, hogy latens alakváltó vagyok, tehát képtelen az alakváltásra. A maguk orvosai szerint, sejt alapú elváltozás okozza ezt, amire még nem találtak gyógymódot, és kutatni se kutattak utána, tekintve, hogy nem szolgálja az érdekeiket.- morogtam csípőmmel nekitámaszkodva egy asztalnak.
- Fizetnék a kutatásaiért, nem is keveset, csak annyit kérek, hogy próbálja meg.- tettem hozzá, majd figyelmesen vártam a választ. |
Kai Hades Meyer & Lynn Maeve Winner |
[6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
