|
Témaindító hozzászólás
|
2017.12.16. 21:20 - |
Alfred Bischoffs és Samantha Rocher |
[7-1]
 - Na akkor az lesz, az a nap, amikor szappannal kimosom a szemem. Nem akarom pasival látni. Sose. Bár, ha jól tudom, már szemezik egyik osztálytársával... leütöm a gyereket, hogyha csak Ivett felé néz - lehetetlennek tűnik, de én elég fiatalon, csajoztam be, azt mondhatjuk. 14 éves voltam és tetszett egy idősebb lány nekem... a végén úgy is az ágyban kötöttünk ki, atyám, az volt a legkínosabb dolog az életemben. Csupán azt szeretném, hogy a drága húgom tanuljon a bátyja hibájából. Jómagam sokat követett el, lehet csipegetni, miből lehetne épp tanulni. Azt lehetne mondani: Alfie, túlzol. Sok mindent kifestettem már az életemben, de az életem szarságai maguktól alakultak, azt hiszem. Színesebbek, mint a régi színezőim.
- Figyelj, a legkönnyebb megoldás az lenne, ha visszamennél az időben és sose találkoznál vele. A nehezebb része lesz elfelejteni, eléggé bele vagy esve már, ahogy látom - sóhajtottam. Olyan sok bajunk van, komolyan. Nem elég, hogy én azon gondolkozom, hogy visszamegyek bokszolni, Sammy még ezzel a szarral ellesz ez egy jó ideje. Komolyan, mintha szeretjük magunk alatt kavarni a szart. Remélem a végén azért valami ízletes szarcsimbók jön ki ezekből, bármi történjen. Na mindegy... legalább a spagetti finom most. Legalább ez tökéletes. Ami azért csoda.
- Woa, woa lassíts, Sam. Még rád fogom köpni a spagettit. Vagy megfulladok. Azt akarod? - néztem rá úgy, hogy biztosan bűntudata legyen. - Na szóval - sóhajtottam. - Nem vagyok én szívtipró - fintorogtam.- Csak rohadtul szerencsés. És ma ismertem meg csak. Félek elmondani ki az, mert rettegek, hogy letépnéd a fejét. |
Morogtam, mikor meghallottam a nevetését, de azért én is elmosolyodtm a saját bénaságomon.
Leporoltam magam, miután felálltam, és vissza huppantam a helyemre.
- Persze tudom én.-sóhajtottam.- Mekkora szívás lesz, mikor majd a drága húgunk, visza haza a pasiját, te meg rájuk törsz.-röhögtem fel, elképzelve a jelenetet. Már előre elterveztem, hogy ott akarok lenni az ominózus pillanatban, hogy mindenkit körberöhögjek.
Figyeltem, ahogy elhúz kajáért és magamban elégedetten vigyorogtam. Legalább ez ehető, szegény Craig, fogalma sincs mire vállalkozott, mikor rám strartol, vagy én rá? Esetleg egyszerre történt? Már nem is tudom. A mi kacifántos sztorinknak, se eleje, se vége nem volt. Mondjuk a végét még nem is akartam.
Ezzel a gondolattal vigyorogva csavartam magamköré a plédemet. Szegényt Alfinak nem hagytam sok esélyt, viszonylag hirtelen vágtam bele é levegőt is csak akkor vettem ,mikor szükséges volt. Kijelentésére lángbaorult az egész fejem.
- Ehh, nos igen.-köhécseltem belesuppedve a kanapéba, de lagnagyobb bánatomra nem nyelt el.
Miután kitárgyaltunk engem, áttértünk rá, figyelmesen hallgatta, amit mondott, és mosolyogtam azon, ahogy a húgáról mesélt, majd áttért egy érdekesebb témára.
Pár percig csendben meredtem rá, majd hatalmasat ózva odapattantam mellé és a karjára csaptam.
- Na neee máár, te kis szívtipró! Miket nem hallok, mesélj, ki volt az, mit csináltatok? Jesszus, komoly a dolog, mióta tart? Ismerem?- zúdítottam rá egy halom kérdést, miközben kétoldalt a kezemmel feje melett támaszkodtam és izgatott vigyorral figyeltem. |
Röhögnöm kellett, ahogy a drága barátom elterült. Ha már meguntam volna az életem, akkor simán rá is játszanék, de azért szeretnék még élni, hogyha lehetséges. Jesszus, egyre többet hozom fel az éléssel való dolgokat, fogalmam sincs mit akar mondani az agyam, viszont azt tudom, hogy egyáltalán, kicsit se tetszik nekem.
- Bocsi, megvagyok szokva, nálunk alig volt kopogás - vontam vállát, mintha én lennék a világ legaranyosabb pasija, pedig a valóságban direkt csináltam. Amúgy igaz az az állítás, amit a kopogásról mondtam. Az árvaházban nagyon ritkán kopogtatni, főleg a nevelők. A gyerekeket már meg se említem azt hiszem, imádom, hogy végre nem ott lakom.
A spagetti hallatán a konyhában is voltam hirtelen. Sam nem egy konyhatündér igaz, de azért a tisztája ehető. Így kivettem egy nagy tányért és jól megpakoltam magamnak. Ha lelkizés megy, akkor szeretnék én is jól kijönni belőle. Viccelek. Részben. Viszont azért megmelengeti a szívem, hogy így megbízik bennem. Ahogy leültem ő már elkezdett dumálni. Szóhoz sem jutott hagyni, de azért jöttem, hogy meghallgassam minden baját, így hát itt vagyok. Mondjuk cuki volt így látni, viszont azért megértem az aggodalmait. Én erre aligha tudok megoldást találni, ha jó neki, hogy csak meghallgatom, annak is örülök, pedig bármit megtennék érte.
- Hát az egészbe úgy beleestél, mint a szar - halványan elmosolyodtam. - A pasiba is és a helyzetbe is. Bárcsak tudnék valami nyugtatót mondani - segíteni akartam rajta, de azt hiszem ezen már nem lehet, végül is eldöntötték egészet magukban, még ha Sammy nem is mondja ki. Ja, ettől a kérdéstől féltem, hisz tudtam, hogyha egyszer rátérünk mit csináltam és kivel, onnan nem lesz menekvés. - Ivi megvan, kikészít, de emígy megvan. Én meg, hát... mondjuk úgy, hogy nemcsak te csókolóztál ilyen hirtelen és nem is akárkivel - vakartam a tarkómat és már féltem, mit is fog mondani. |
Unalmas spanyol dráma volt az egyetlen, ami kicsit is nézhetőnek minősítettem, szóval kezdtem kissé bekábulni, főleg, hogy a kanapém olyan kényelmes volt, hogy csodálkozom még nem költöztem át aludni ide.
Mivel eléggé lefáradtam, fel se tűnt a léptek zaja, arra riadtam fel, hogy Alfi berontott énpedig ijedtemben ugrottam egyet.
Szépen le is estem akanpéról, majd kiterültem, mint egy béka.
- Kopogni luxus?! Baszki, majdnem a nyakamat törtem miattad.-tápászkodtam fel magamkörétekerve egy plédet. Úgy néézhettem ki, mint egy kétlábon járó palacsinta.
- Gyere csücsülj mellém, van spagetti, rakat kaja, meg spagetti, szóval szolgáld ki magad.- intettem a konyha irányába.
Ha éhes volt és hozott magának enni, azt megvártam, csak utána kezdtem beszélni.
- Bocs, hogy ilyen hirtelen hívtalak.- túrtam bele a hajamba.- Ma ki küldtek szétcsapni a kölykö között, mert belekötöttek a macskákba. Szerinted? Hát persze, hogy Craig is ott volt.- sóhajtottam fel.- Nagyon felidegesített, igazából én se értem pontosan, de miután megakartam ölni, egyszer csak smároltunk.- gesztikuláltam hevesen.
- Ezen még túl is lehetne lépni, de... Alfi és kibaszottul élveztem azt a csókot.- mondtam szomorú kiskutya szemekkel meredve rá, de nem vártem meg, hogy mit szól, már folytattam is.
- Azt hittem ki vagyok éhezve, vagy valami, de lószart, tetszik nekem az a rohadék macska. Annyira tudom, hogy ez nem jó így, de nem tudok és részben nem is akarom eltaszítani magamtól. Ráadásul sikerült rávennie, hogy adjak egy esélyt, ennek a lehetetlen kapcsolatnak. Fogalmam sincs mit csináljak. Akarom is meg nem is, basszus olyan szexi! Ha meleg lennél, fix, hogy te is megnyalnád a szád a látványától.- pislogtam elrévedve, de hamar helyre ráztem magam.
- Komolyan ki kell beszélnem ezt valakivel, de persze előtte mesélj, mi van veled. Na és a drága fogadott húgommal?-vigyorodtam el. |
Olyan gyorsan futottam hazafelé, ahogy csak tudtam, azt hiszem, ilyen akarattal és tempóval akár maratonra is jelentkezhetnék. De mit csináljon az ember, hogyha a húga huszonnégy órás figyelmet kíván, annyiszor mondta már, hogy nem kéne, nagy lány, viszont azért irányítani szereti az idős bátyját nyúzni, igaz húsz körüli srác vagyok, csakhogy mikor Ivett kialussza magát, jó kedve van, pörög az agya, akkor igen, megöregszem mellette, szépen lassan tíz évet öregszek öt percenként, ha a társaságát élvezem. Tudom, most úgy tűnök, mintha gyűlölném a tesóm, azonban ilyesmiről szó sincs, csupán néhanapján kezdi ki az idegeimet, mikor eldönti magát; ő most tinédzser lesz.
Viszont ahogy beléptem a lakásba sehol se láttam, a gyilkos arcú, szeplős fiatal boszorkány, ahogyan idegesen rágja a száját miattam. Ehelyett üres volt a látóterem, de a füleimet megütötte valami, az pedig Ivi énekhangja volt. Nincs világsztár hangja, azonban azért jó hallgatni. Az árvaházban mindig ezzel viccelődtek, hogy mi vagyunk a tehetséges testvérpáros, akik mindent tudnak. Félig igaz, hisz én jól tudok rajzolni, festeni, a húgocskám pedig énekel. Sajnos az sose fog megtörténni, hogy mi ketten együtt dolgozzunk, hiszen hogyan vonnád össze az éneket és a rajzot? A kreatívabbak megoldanák, de mi még erre, nem jöttünk rá, pedig szívesen csinálnánk. Azt hiszem.
Éppen a hűtőbe pakoltam be, mikor kommunikátorom jelezte, hogy kaptam egy csodás üzenetet a még csodálatosabb Samantha Rocher-től. Sosincs nyugtom, azt hiszem. Mondjuk estére várt engem, így volt kis időm a munkámmal foglalkozni. Hiba volt, hiszen a legtöbb ügyfelet megtudtam volna fojtani pusztakézzel, de még nem akartam börtönbe kerülni. Addig még jó lenne természetes, aranyos civilnek lennem, amíg Ivett fel nem nő. Megvannak a prioritásuk. Viccet félretéve, kíváncsi voltam mit is fog Sammy mondani, hisz gondolom nem hiába írt nekem. Innen érzem. Olyan gyors léptekkel mentem el otthonról, amilyen gyorsan futottam haza. Ahogy a lányhoz értem, egyszerűen betörtem.
- Sammy. Mi az? Mi történt? Mesélj! |
Craig miután ott hagyott, még sok dolog keringett a fejembe, lassan attól tartottam, hogy teljesen kisül az agyam, szóval előkapta a kommunikátorom és hagytam üzenetet Alfinak, hogy este várom hozzám, szóval ne csináljon programot magának.
Ennél többet nem írtam le, zsebrevágtam a készüléket és emberi alakban futva tettem meg újra a távot. Lassabb volt így, de nem skkal, viszont kellően megdolgoztatott, ami kifejezetten jól jött.
Vissztérve tréfálkoztak, hogy bűzlök a macskáktól, mire indulatos morgással tudtam le a dolgot. A gyerekek rendretanítása az én feladatom lett, szóval késő délutánig edzettem velük, ami annyiból állt, hogy sorban vertem el őket.
Utanán elrohantam a boltba, hogy legyen nálam minden egy jó kis kibeszélő esthez, majd összedobtam egy szolid vacsorát. Borzalmasan főzök, de a spagettit még sose csesztem el, szóval ez volt a menü, mint úgy mindig, ha Alf át jött. Minden mindegy alapon, hogy biztosra menjek, nagy bödön fgyit is bekészítettem a hűtőbe, hogy kissé felengedjen és egyből lehessen enni.
Innetől már csak a gyors takarítás maradt és jóformán meg is voltam. Az órára pillantva úgy döntöttem van annyi időm, hogy zuhanyozzak, bár így is 15percet áztattam magam, utána pedig hajat is szárítottam. Eltűnődtem azon, hogy valami rendes ruhát veszek fel, de csak alegjobb barátom jön át, jó kis pletyizésre, szóval a legmegviseltebb pizsimbe bújtam és rávezettem magam a kanapéra.
A csatornák között kapcsolgattam arra várva, hogy befusson és kipanaszolhassam magam, fő az önzetlenség, de még az is lehet, hogy nekei is lesz mit mesélnie.
Erre gondolva rá jöttem, hogy nincs ehhez, kellő mennyiségő boldogsághormon behűtve. |
Alfred Bischoffs és Samantha Rocher |
[7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
