|
Témaindító hozzászólás
|
2017.12.06. 21:11 - |
Alfred Bischoffs & Lysandra Roth |
[16-1]
 Hogy miért nem szaladtam el sikítva még, arról fingom sincs. Gőzöm sincsen, mi tartja bennem jelenleg a lelket, mert az biztos, saját magam alig számíthatok, ott lenne Lys, viszont a kijelentéseivel elkocsonyásítja a lábaimat, a mosolyával majdnem infarktust okoz nekem, a csókjai szó szerint az agyam leállítást okozzák, haragudni rá lehetetlen mindezek ellenére. Hogyan voltam képes ilyen aranyos lánnyal találkozni, az még rejtély, de azt hiszem minden egyes percét élvezem, mármint akikkel eddig találkoztam, mind puncinak neveztek, vagy olyannak, aki nem igazi férfi, jó voltak és vannak kivételek, de ilyen hirtelen szerelem, ha mondhatom úgy, alig történt meg. Olyan álomszerű az egész. Mosolyogtam, amikor viszonozta a csókot és akkor is mosolyogtam, amikor ugyanúgy lefagyott, mint ő az előbb. Aranyos volt látni miket kiváltunk a másikból. Csak én ne halnék meg, amikor ő mond olyat, de ezt kapott, hogyha magamat adom, azt hiszem. Lehetnék bunkó dög is, viszont sajna akkor lelkiismeret fordulásom lenne, mert ritkán szeretek embereket bántani. Ahogy elvette a kezemet az arcomról, enyhe pír azért látszódott az arcomon. Szörnyű vagyok. Ez már megemlíteni se kellene igazából, mindenki tudja ezt, csupán mindenkinek más elképzelése van arról, miért vagyok egyszerűen borzalmas. Én szívese elvenném az önbizalomhiányomat, talán azzal sok bajom le lenne. Panaszkodás. Mindig elfelejtem, hogy abba kéne hagynom. - I-igazából nem kéne telezabálnom magam, ma még dolgozni akarok. És ha beeszek, akkor csak aludni tudok - magyaráztam, bár abban biztos vagyok, hogy Ivett imádna, ha többet aludnék négy óránál, dehát aki munkamániás, az munkamániás. - Ami azt illeti, én se sajnálom, Lys - simítottam meg az arcát, de többre nem jutott időm, hiszen elém csúsztatta a telefonszámát, amire megint elmosolyodtam. Csoda, még nem fáj az arcom a sok mosolygástól. - Persze, berontok hozzátok, majd elkezdem kiabálni a neved. Persze. Jó lesz a számod is -szorongattam a szalvétát a kezemben. Aztán eszembe jutott a húgom. Még szerencse, hogy a zacskót hoztam magammal ugye. - Bocsi, mennem kell - ezzel sietősen felálltam, fizetve, majd rohanó lépésekkel puszit nyomtam a lány homlokára. - Még találkozunk.
[LEZÁRT KÖR] |
 - Megértem.-bólintottam zavartan, mert nyilván eléggé lesokkoltam, de a hallgatásától levert kissé a víz.
Mindenesetre most már jobb volt, hogy beszélgettünk, bár én még mindig tartottam attól, hogy milyen irányba haladnak a dolgok.
Amikor kérte, hogy ne mondjak ilyet, csak összeráncolt szemöldökkel meredtem magamelé, és mielőtt magamtól nézhettem volna rá, ő már meg is oldotta, sőt, kaptam egy csókot is, amit ennyira meglepett, hogy hirtelen reagálni is elfelejtettem.
Amint felfogtam, hogy mit csinál a gyomrom elkezdett táncot járni, mérhetetlenül boldog voltam, közben pedig úgy éreztem, mint aki menten ledordul az asztal mellől.
Gyengéden hajábatúrva viszonoztam a bizonytalan csókját, ami nem volt hosszú ugyan, de engem teljesen kizökkentett.
Kábán pislogva mosolyodtam el. A fecsegése adott időt, hogy össze kaparjam magam, ami meglehetősen jól jött.
- Alfie, olyan édes vagy.-nevettem el magam.- Engem nem zavar, hogy sokat beszélsz, legalább jól informált leszek.- kuncogtam és elvettem kezét az arca elől, majd nyomtam egy puszit a szájára. Legszívesebben haza se engedtem volna, én és a farkasom is teljesen be volt zsongva tőle, ami kisé ijesztő volt, de nem törődtem vele.
- Majd kitaláljuk, addig egyél csak, nekem ennyi elég volt, de ez ne tartson vissza.- mondtam
Zavartan köhintettem a mondandójára. Tényleg alig tudtunk egymásról valamit, én meg konkrétan rá másztam, szörnyű nőszemélynek éreztem magam.
- Persze, eleve nem kellett volna így letámadom, jesszus, annyira sajnálom! Vagyis.. próbálom sajnálni, de...-pislogtam rá, de nem tudtam sokáig tartani a szemkontaktust vele. Inkább régimódas megoldással, felírtam a telefonszámomat egy szalvétára és elé csúsztattam.
- De a falkán keresztül is elérsz, ha úgy van.- tettem még hozzá. |
Úgy látszik nagyon megdöbbentett minket, pedig a lány kezdeményezett. Bár megértem, hogyha ilyen szerencsétlent csókolnék meg, akkor én is így reagálnék. De jómagam bekuckóztam magam a saját kis világomba, az most jobb helynek tűnt, mint a valóság, viszont muszáj volt valamit kinyögöm, hisz nem akartam elüldözni, még ha fél órája is ismerem, szeretnék többet vele lenni. A nyugalom igazából abból jött, hogy már csupán minimális kétségeim voltak azzal kapcsolatban, mennyire kedvel is velem. Hiszen... ha utálna, akkor nem csókolna meg engem, igaz? Megint kikészítem magam, de igyekeztem a jóra gondolni, hisz azt hittem, hogy ilyen gyorsan semmi se lesz, viszont az én örömömre, tévedtem.
- Bocsi - vakartam meg a tarkóm. - Össze kellett szednem magam, különben nem tudnék beszélni se - mosolyogtam. Hát igen, csoda még ez is, de Lys kedvéért muszáj volt, hisz ha csak dadognék, mint valami szerencsétlen, akkor tuti itt hagyna engem a picsába, hm jókon gondolkozom. Azonban tényleg rettegek a kikosarazástól, most ez a legnagyobb félelmem. Annyiszor elmondtam, kicsit se látszik olyan lánynyak, csakhogy lehet elszúrok valamit aztán örökre megutálna engem, megtörtént már velem egyszer-kétszer, istenem... néha elegem van magamból, mikor ilyeneken gondolkozom, csodának számít, hogy Sammy még kibír, sőt a húgom előtt is meghajlok. - Hé, hé Lys, ne mondj ilyet - csúsztam hozzá közelebb. - És hogyha megengeded.. - bár még nem fejeztem be, felbátorodva megcsókoltam, bár én is bizonytalan voltam, mert rettegtem hogyan is fog reagálni, a szívem úgy is dobogott, mintha ki akarná lőni magát a testemből. - Viszonoznám a csókot - mosolyodtam el. - Tudom most tiszta fura vagyok, hiszen önbizalmat mutatok, de ilyen ez, mikor valaki segítségével szét tudom verni az önbizalomhiányomat... Oké, megint túl sokat beszélek - temettem az arcomat a kezembe. Kicsit túlságosan is fel vagyok villanyozva, mondjuk kicsit se csoda a történtek után, atyám milyen nap ez. - Fogalmam sincs, mit kéne csinálnunk ezután, megállt a tudomány nálam... - sóhajtottam. - Bár egy pitét még megennék... rég ettem már - sajnos túl sokat dolgozom, hogy visszatérjek a normális szokásaimhoz. Érdekes, Lys segített elfelejteni, hogy egyáltalán van munkám... ritka pillanatok közé tartozik ez. - Remélem fogunk találkozni többet, mert azért szeretnék többet megtudni rólad, mint a neved. Érdekelsz. |
- Nem szokásom ilyet tenni, ha nem adnak rá okot.-vontam vállat mosolyogva.
Ezek után még elégg sok minden történt, a sajttortás dologra meg nem is igazán reagáltam, mivel már akkor is messze jártak a gondolataim.
A csók után vissza huppantam a helyemre és nagyranyílt szemekkel vártam, hogy mit fog szólni, kissé tartottam tőle, de a feszültségem a hallgatásával lett egyre nagyobb.
Kezdtem rosszul érezni magam és már számításba vettem a menekülsési lehetőségeimet is, mikor végra megszólalt.
Fura nyugalom áradt az egész srácból, ami kissé gyanakvóvá tett.
- Még hogy én? Ezt inkább tőled vártam volna... de őszintén szólva, amíg hallgattál, alaposan átgondoltam a menekülési útvonalam.- lestem félszemmel az ajtó irányába, majd szórakozottan rá.
- Amúgy bocsa az előbbiért.- túrtam bele idegesen a hajamba.- Nem tudom mit gondoltam így hirtelen, szóval ne haragudj.- sóhajtottam fel az asztalon fekvő tányéromat fixírozva.
Roppant érdekes elfoglaltság volt, de nem igazán volt merszem szembenézni vele, vagy az elutasításával. Még se mondhattam neki, hogy undorító romantikus filmes módon, szinte első látásra belehabarodtam.
Tök mindegy milyen... a pasi az pasi és ezzel garantáltan elriasztanám, szóvaljobbnak láttam szép csendben sunnyogni. A kijelentésére nem válaszoltam, mivel én se tudtam volna mit mondani ezekután. |
- Én is örülök, hogy találkoztam veled és annak is, hogy még nem küldtük el egymást a picsába - mosolyodtam el. Általában ez történik, ha valakivel találkozom. De ez azt hiszem rendben van, mindenki úgy se kedvelheti a másikat, viszont azért boldog vagyok, hiszen létezik pár kivétel, ez pedig több, amit valaha is kértem. Jó, megint túl nyálaztam az egyszerű bókot. A szokásos.
Néha muszáj volt ilyen dolgokat kitalálnom, mint ahogy a mumusoknál is, hisz Ivettnek hatalmas fantáziával rendelkezett, hogyha szörnyekről volt szó. Mindig kitalált valamit, amitől félt. Más gyerekek barátokat találnak ki magunknak, az én fantasztikus húgom, viszont úgy látszik szeretett félni. A megszólalásra, hogy nem kell a félelmükkel szembe szállni, a fejlődésünk érdekében, semmit se szóltam. Elég volt mára ennyi filozófia. Úgy vártam Lys reakcióját a pitére, mintha a világ sorsa múlna az egészen. Képes vagyok túl reagálni a dolgot és ez még valamennyire fontosnak is számított nekem. Elég kínos lenne az egész, ha utálná az egészet. Szelíd mosollyal élveztem a reakcióit, örülök, hogyha ilyeneket megtudok osztani másokkal is. Sajna a húgom utálja a cseresznyét, szóval az ő orra alá ezt a csodát nem dughatom, úgyis kidobná az egészet, azért pedig fájna a szívem. Mondjuk nosztalgia is köt ehhez az édességhez, hiszen anyu ezt szokott vasárnaponként csinálni. - Örülök - mosolyogtam továbbra is. Gondoltam vár arra, hogy mit szólok a sajttortára, kicsit bűntudatom van, hisz én már ettem sajttortát, így az egész egy kicsit csalás. Meh. Azért finom. - A sajttorta még mindig isteni, ebben nem lehet csalódni - halkultam el egyre jobban, mikor minél többet dumáltam. Túl sok lehet neki az infó. Bár szerinte ő sok nekem, pedig én csakis cukinak találom a reakcióit, meg mindent. Épp bekebeleztem a sajttorta maradványait, mikor a légből kapott Fogalmam sincs, hogyan kellett volna reagálnom, amíg az agyam próbálta ezeket kitalálni, egy újabb meglepetést kaptam. Egy csókot -- rövidet, de mégis olyan volt, ami meglágyította a szívemet. És bassza meg rég volt már, mikor utoljára csókoltak meg, amennyire a semmiből jött, úgy maradt meg bennem, még ha csak pár másodperces semmiségnek lehet mondani. Fogalmam sincs meddig voltam csendben, talán elég ideig, hogy az egész kínossá és bizarrá kezdjen válni. Az arcomra kúszott egy mosoly, majd megszólaltam, tiszta nyugodtan. - Remélem nem hagysz itt ezek után a francba - belül igazából könyörgésnek hangzott. Kérlek, ne hagyj itt. Visszhangzott a fejemben. Bár nagyon kicsi a valószínűsége, hogy megcsinálná velem, de akkor is. - És ennyire futotta a szavakból nekem - felnevetve megcsóváltam a fejem. Legalább nem pánikolok. |
Hallgattam, amit mondott és a gűnynevénél vágtam egy fintort jelezve, hogy az én tetszésemet se nyerte el és nem is nyűgözött le.
Nem tudtam teljesen átérezni a helyzetét, mert az ő és az én esetem mégis csak másabbak voltak.
- Idióták, nem tudják mit vesztettek veled.- vigyorodtam rá, a dícséretére pedig halkan kuncogtam. Nem éppen a legjobban megfogalmazott bók volt, amit nekem szántak, de tudtam ennek ellenére is értékelni.
- Örülök, hogy így gondolod. Jó srác vagy, boldog vagyok, hogy találkoztunk.- mondtam apró mosollyal.
A mumusos magyarázatéra kikerekedett szemekkel meredtem rá, hát ilyen megközelítésben se láttam még a dlgot, de tetszett.
- Nem is rossz, tényleg okos fiú vagy.- nevettem el magamat.
- De nem mindig jó szembesülni azzal, amivel félsz, hiába leszel tőle erősebb.- vontam vállat.
Kétkedve vontam fel a szemöldököm kijelentésére, de nem szóltam rá semmit, csak csendben nyugtáztam a dolgot. Én nem mondhattam el magamról azt, hogy mindent megennék. éppen ellenkezőleg.
-Jó étvágyat!- mondtam én is, kíváncsian kóstolva meg az édességet. A gyönyörűségtől felnyögtem.
- Ez isteni, eddig miért nem ettem még?- kérdeztem leginkább saját magamtól, majd folytattam az evés, egészen addig, amíg el nem fogyott.
- Köszi az ötletet, de komolyan! Asszem új kedvencem lesz.- mosolyogtam jókedvűenés vártam, hogy mit szól a sajttortához, bár az elmondása alapján mindent megeszik, szóval nem számítottam olyan reakcióra, mint az én esetemben.
Félkézzel az asztalra könyökölve, tenyeremben támasztottam az államat, miközben őt figyeltem. Most volt csak alaklmam alaposabban megvizsgálni.
- Szépek a szemeid.-dícsértem meg, mivel kicsúszott a számon. Halványan elmosolyodtam, leginkább bocsánatkérően, amiért ennyire sok vagyok, de volt benne valami, ami se engem, se a farkasomat nem hagyott nyugodni.
A cukrászda kevésbé forgalmas helyén foglaltunk helyet, ezért hirtelen ötletből vezérelve áthajoltam az apró asztalon, és arcára simítva a tenyerem megcsókoltam.
Rövid volt és bizonytalan, leginkább egy apró kis puhatolózó simítás, de az érzés, ami követte eléggé erősen vágott belém. Alig ismertem, de a farkasom már tudta, hogy kell neki ez az ember. |
Nem sajnáltatom magam azért, hogy megdicsérjenek engem. De néha jól esik, hogyha ilyeneket mondanak. Mert igen, kicsit se vagyok magamban biztos. Tudom, segíthetett volna rajtam a sok győzelem, azonban semmi sem segített igazán az évek alatt. Imádom, amikor a semmiből kezdek el nyávogni. Szörnyű tudok lenni, bár az az egy jó dolog, a fejemben csinálom csak. Fogalmam sincs mit tennék, amennyiben ugyanezt lerendezném fejben is. Aranyos volt, amit mondott, csupán az a baj, ezeket már hallottam . "Legalább önmagad vagy", ja ezzel van a gond, szívesen lennék más bőrében. Aki bírja ezt a világot. Ahj, sose fogom befejezni saját magam szapulását, ugye?
- Oh, hát az is nagyon szörnyű - egy fanyar mosollyal értettem együtt. - De én se csak no name punci voltam, vagyok, Alfredának szojtam engem csúfolni. Nem valami kreatív gúnynév, tudom rettentő kreatív... amúgy gondolom nincs szükséged az én dicséretemre, viszont amióta beszélgetünk, már többet mutattál, mint az üres fejű fruskák, te több vagy annál, szerintem - dadogtam. Dicsérés? Na olyasmi sose ment nekem, talán nem is kellett volna, de ki akartam mondani, ami benne maradt a fejemben. Fogalmam sincs hogyan fog reagálni, ezért is szorítottam saját magamnak, hogy jól sikerüljön az egész és nehogy katasztrófát csináljak, megint. Örült a szívem, mikor a reagálásából levehetően tetszett neki a kis hasonlatom, legalább valami. Sokan nagyon furcsának találják, ahogy minden mást, amit én csinálok. - Igen - csóváltam meg a fejem, ahogy visszaemlékeztem mennyiszer ment az agyamra a furcsaságaival, hiányzik. Remélem nem került bajba, mert akkor fogalmam sincs mit csinálok vele. - A mumusok igazából jók. Csak azt akarják, hogy legyőzd a saját félelemeidet - van egy húgom, szörnyen félt a rumosoktól, így muszáj volt ilyen dolgokat kitalálnom neki, nála bevállalt, lássuk mit szól erre Lys. Fura, hogy ennyire érdekelnek a reakció, nem a félelem miatt várom, hanem a puszta kíváncsiságért. Furcsa. - Én. Mindent. Megeszek - mosolyogtam. Szó szerint. Nagyon bizarr kombókat szoktam ám enni néha napján. - Na gyere - húztam be magam után be a cukrászdába, leültünk az egyik asztalhoz. Bátorkodtam és én rendeltem magunknak. - Egy sajttorta és egy csokis-meggyes pite lesz, köszönjük - mikor kihozták megcseréltem a tányérokat. - Jó étvágyat! |
A megszólalásán szomorúan pislogtam rá.
- Idióta tesztoszterontól fűtött barmok, más az értékrendszerük, mint az embereknek, de ettől te nem vagy kevesebb. Különben is nálad százszor nyeszletebb embereket látok minden nap.- mértem végig.
- És nekem határozottan úgy tűnik, hogy nem punci vagy.- kacsintottam rá huncut mosollyal.
- Ühüm, megértettem én, de tudod, ha kicsit biztosabb lennél magadban, akkor könnyebb lenne, de igzából így is jó. Legalább önmagad vagy és akik kedvelnek, azok tényleg magad miatt teszik azt.- mondtam és majdnem meg is öleltem, A falkában mindeni érintéssel vígasztalta a másikat, de emlékeztetnem kelett magamat arra, hogy ő ember, és ők nem tapizzák egymást mindig. Különben se akartam, hogy azt érezze rajtam, hogy szánom.
- Nem?- kérdeztem meg szórakozottan.- Örülj neki! Szörnyű, mikor mindenki abból indul ki, hogy milyen cukin mosolyogsz, de meg se próbál mélyebbre látni. Te lehetsz a no name punci, de én meg csak a csinos kis vigyori fruska leszek, vajszívvel és üres fejjel.- vontam vállat.- Én, ha bókot kapok, azt aligha olyasmiért, amit magamnak köszönhetek.- fintorodtam el.
A hasonlattól kissé elpirultam, pedig nem volt rá okom, de még sose hasonlítottak édességhez a személyiségem miatt.
- Ez kedves, és értem. Köszi.- mosolyogtam rá hálásan. Ez a hasonlat sokkal többet jelentett, mmint bármelyik másik ócska trükk a srácoktól arra, hogy megkörnyékezzenek.
- Ó, hallottam róla, hogy Sam kimeríthetetlen energiával rendelkezik.- kuncogtam. - Talán, ha magasabb rangon lennék, akkor még barátok is volnánk.- tűnődtem el. Régebben sokszor vágytam erre, de sose nyitottam a dolog felé, nekem megmaradt példaképnek.
- A manóktól nem félek, de a mumusokat nem szeretem.- nevettem fel.
Kiérve nekiálltam átöltözni, éreztem magamon a lopott pillantásokat, de nem zavart és nem is sértődtem meg rajta, de azért kicsit hullámvasutazott a gyomrom attól, hogy tudtam figyel közben.
- Félsz, hogy megharaplak, hogyha nézel?- érdeklődtem.- Csak hogy tudd, nem lesz belőled vérfarkas, és nem szoktam harapdálni... Vagyis, csak kivételes alkalmakkor.- mondtam jelentőségteljes pillantással.
Az autóban nem beszélgettünk, közben amúgy is szólt a zene és az út se volt hosszú.
- Ez jó ötlet és kreatív.-biccentettem elismerően.- De csak hogy tudd az enyém a sajttorta, szóval, ha nem szereted...-pislogtam nagyokat kíváncsian. |
- Ja, hát a dominánsabb hímek ismerősek. Ők szoktak puncinak hívni - gondolkodás nélkül csúsztak ki ezek a szavak a számból. Imádom, mikor előbb beszélek, aztán gondolkozom, ezzel szinte mindig kínos helyzetet okozok. Általában magamnak. Mások irigyelnek, mert képes vagyok ilyen könnyen kimondani, ami az eszembe jut. Én szívesen cserélnék. - Azt akartam ezzel mondani, hogy nem kell nekem őket bemutatni, éltem velük. Csodálkozom, hisz a legjobb barátomon kívül alig van valaki... aki így elfogad - túl sokat dumálok, olyan infókat is elmondok magamról, amit kicsit se kellene az első találkozás, de lassan már az egész életemet megosztom vele. Remélem a bokszolós éveimet értékelni fogja. - Nekem... még nem bókoltak túl sokan - húztam el a szám gy fanyar mosolyra. Voltak már olyanok, akik így viselkedtek velem, de senki se maradt sokáig. Mindenki talált magának egy jobbat, jobbat nálam, aki talán tüzet okád, vagy franc tudja. Addig maradnak, amíg tudok nekik újat mutatni, ami azt hiszem, rövid idő. - Te meg kicsit a pattogós cukorkára hasonlítasz, ami tudod pattog a szádba. Fura dolog, de utána nem tudod megunni. Nekem ilyen vagy. Remélem érted a fura hasonlatomat - mosolyodtam el. Szeretem az ismeretlen személyeket valami olyanhoz párosítani, amit szeretek. Sammyt évekig kemény cukorkának hívtam. - Nyugi, hozzá vagyok szokva a hiperaktív emberekhez, te még meg se közelíted a határomat - szelíden mosolyogtam. Ha van egy húgod, aki mindent ki akar próbálni a világ, akkor tudod, hogy pár másodpercre sem pihenhetsz. Ivett mindig lekötött valamivel engem, nem hagyta, hogy tisztába legyek a nyugalom fogalmával. - Hát igen, ez az egyik jó tulajdonságom - kuncogtam vele. - Csak nyugodtan, sőt el is kísérlek, nehogy megegyenek valami gonosz manó -bólogattam. Amikor kimentünk próbáltam nem leselkedni, amikor átvette a pólóját, de azért kicsit kíváncsi voltam. Még mindig azon aggódtam, hogy valaki megszól engem. Tudom, jó dolgokon aggódom. Ahogy beszálltunk az autóba, megint a mosolyát figyeltem, egyszerűen cuki és alig tusok betelni vele. Szeretem az ilyen dolgokat. A cukrászdánál szólaltam fel újra. - Hm, mit szólsz ahhoz, hogy kipróbálnánk egymás kedvencét? Szóval te rendeled a saját kedvencedet nekem, én pedig az enyémet neked. Mit szólsz? |
Viccesnek találtam, ahogyan elvörösödött, imádnivaló arca volt így, ráadásul szinte már újdonság volt ez a reakció pasitól. A falkában folyton tombolnak a hormonok és sokan nem pont így reagáltak volna. Mondjuk nem rendelkeztem annyira szembetűnő méretekkel, hogy lett volna értelme megnézni jobban. Már rég feladtam a reményt, hogy ennél nagyobbak lesznek az ikreim.
Anyu ilyenkor azzal vígasztalt, hogy ha várandós leszek, akkor meg vehetek majd nagykosaras melltartót.
Nem lehet könnyen zavarba hozni, de olyankor kissé lángolni szokott a fejem, pláne, hogy évek óta mondogatja. Nem láttam rá sok esélyt, hogy olyan korán teherbe essek, mivel nekem nem volt senki olyan az életembe, mint neki apu, a párosodás meg különös dolog, és cseppet se egyszerű.
- Miért is ne?- mosolyogtam ré továbbra is.- Különben se tűnsz olyannak, aki képes lenne gondolkodás nélkül ártani valakinek, ez tetszik nekem, tudod a sok dominánsabb hím után, te igazi felüdülés vagy.- mondtam szórakozottan, mivel tényleg így gondoltam.
A kérdésére felhorkantam, hogy ne nyerítsek fel.
- Szerintem kiakadnának, de kit érdekel, hogy mások mit reagálnának? Nem másokkal beszélgetek, hanem veled, szóval rád vagyok kíváncsi, már pedig az őszinte reakciókkal tudlak csak megismerni.- válaszoltam komolyan.- Különben meg eddig tetszik, amit tapasztaltam, különleges vagy.- mondtam csillogó szemekkel.- És bocs, ha túl sok vagyok, de könnyen izgatott leszek, most pedig nagyon örülök, hogy találkoztunk.- magyaráztam kissé szégyenlősen. Leginkább azért, mert féltem, hogy elijesztem, na meg különös hangulatingadozásaim voltak, mint úgy mindig.
Miután találtunk egy eladót, hevesen gesztikulálva magyaráztam el a dolgot, miközben Alfiet mentegettem. Szerencsére hamar le lett tudva és mehettünk fizetni.
- Milyen okos fiú vagy!- kuncogtam.- És persze, mehetünk, de ha nem bánod, akkor a kocsimba bedobom a cuccokat, meg felsőt cserélek... Meg persze mehetünk azzal, ha nem gond.- biccentettem félre a fejem, de addigra már kifele haladtunk az üzletből. |
Ez a csaj rosszabb volt, mint Sammy meg Ivi összeadva. Mindkettő hiperaktív lány, akik az én nyakamon vannak. Persze Sam anyáskodik felettem, sokat. Igazából ő a személyem őrző-védőm, testőröm, ha lehet azt mondani. Hogyha valamelyik farkas csúnyán néz rám, akkor a barátom képes lenne azonnal a torkuknak esni. A legjobb őrangyalt kaptam. Fogalmam sincs, hogy direkt nevet és mosolyog a vicceimen, mert szeretné, amennyiben ne legyek olyan feszül, vagy tényleg tetszenek neki.Túlgondolok mindent, igen ezt mindig is tudtam, most legalább mindenki megtudja. Mivel anno portékat is rajzoltam az embereknek, így az agyamban maradt az emberi arc tanulmányozása. A mosolya fogott meg engem leginkább, így úgy tűnik, ahogy félig nyitva van a szája, mintha a fogai agyarak lennének, ez pedig hozzáadott a cukiságához. Mindent megtettem, hogy ne kelljen lenéznem. Szörnyű. Más pasi már kapva kapott volna az alkalmon. De én olyan pasi vagyok, akinek minden baja van, a paranoiától kezdve a szociális fóbiáig. Éreztem, ahogy teljesen elvörösödök, ahogyan elkezd mesélni a melltartójáról. Kész végem. Nem vagyok prűd, nem is a lány reakciójától félek, hanem a néptől, akik néznek minket. Félek a pletykától, na. Meg úgy a társadalom felétől. Ezért se szeretek kint lenni, valahogy a szociális fóbiám akkor is kibasz velem. - Hm... véletlenül segítek az embereken? Ilyen képességről se hallottam még, de azért tetszik - vigyorogtam. Próbáltam pozitív lenni, nehogy aggódni kezdjen miattam. Az agyam hülye, ezt már tudom születésem óta, ez már régi dolognak számít ám. Mindig ugyanazzal állok elő, hogyha valamelyik farkas azt mondja ismer engem. Bemagolt szöveg ez. Határozottan fogtam meg a kezét, de azért nem úgy fogtam, mintha állásinterjún lennék, csupán beleegyeztem egy új ismertség kezdetébe. Vagy többe, amilyen nyomulós Lys. Ami kicsit se baj! Introvertált vagyok, muszáj valakinek ragadnia rám, hogy társalogjak velük. - Mondd, egy pasi, aki normális, hogyan reagál arra, ha cukinak nevezik? - hozzám illően egy viccel reagáltam le az egészet. Szép. - Jó, jó! - bólogattam, majd közösen kerestünk valamilyen eladót. Lys beszélt, mert amikor megláttam a férfi nyúzott képét, lefagytam. - Nos, az édesszájú hölgyemény gondolom a cukrászdába akart volna meghívni engem. Megyünk? |
Kuncogtam a magyarázatán, mert érdekes módja volt annak, hogy oldja a helyzetet. Persze élveztem, jópofa srácnak tűnt és sokkal szelídebb kisugárzása volt, mint az alakváltó hímeknek, ami engem és a farkasomat is megnyugtatta.
Figyeltem a felderült arcát, szerencsére elszállt az a kifejezés, ami azóta rajta volt, hogy leöntött. Nem tudtam rá haragudni, mivel mindenkit érhetnek balesetek, szóval eszembe se jutott letolni érte.
- Wohh, nahát ez izgin hangzik, ha hallok róla, akkor előbb jövök, bár így is én voltam a befutó.- nevettem tovább.
Izgága formámat egyből elvarázsolta, ez a cuki kis ember husi. Volt benne valami, amitől olyan érzésem támadt, mintha végre biztos ponthz értem volna, ekkora bizalom pedig egy idegennel szemben. Mondjuk mindig is könnyedén ismerkedtem, de az ő helyzete más volt, igaz szavakat nem találtam rá, de meg akartam ismerni, mivel a farkasom is érdeklődve akart volna közeledni felé.
Nem értettem, hogy iért kapta el rólam a pillantását, szóval kíváncsian fürkésztem az arcát, amikor leesett.
- Jehej, héé, nem vagyok ám szégyenlős, meg van rajtam melltartó, bár kifejezetten kényelmetlen egy darab.... de a lényeg, hogy semmi csúnyát nem fogsz látni, ami megronthatna, becs szó.- emeltem esküre a kezem vigyorogva.
- Ugyan már, azért mert leöntöttél, még a világ nem dől össze, sőt! Kezdett melegem lenni, szóval hálá köszönet, megmentettél az ájulástól.- mosolyogtam rá kedvesen, hogy ne érezze hibásnak magát a történtek miatt.
Hallgattam a magyarázatát, majd számmal ó-t formázva pislogtam nagyokat, hát igen, így már tiszta a dolog. Sammyt mindenki ismerte, nem olyan jelentéktelen alak volt, mint én, ráadásul mindig is felnéztem rá. Pisiként, kész orgazmus volt, amikor ő is besegített a falka megtréfálásában. Imádtam a csajt, és most is nagyon bírom, bár nem mernék fogadni rá, hogy tudja ki vagyok.
- Igen, így mindent értek már.-bólintottam, majd kezemet nyújtottam én is.- Szóval Alfie, én Lysandra Roth vagyok, de elég a Lys, senkitől se várom el, hogy megjegyezze.- mutatkoztam be én is. A meghívásra felcsillant a szemem.- Naná! Ha te nem, én úgyis elhívtalak volna, édes srácnak tűnsz, én pedig szeretem az édes dolgokat.- vigyorogtam, de nem vártam meg a reakcióját, karonfogva húztam magammal.
- Viszont keresni kell egy eladó.- magyaráztam vállam felett rá mosolyogva. |
Fellélegeztem, amikor a lányt meghallottam nevetni. A lelkem megnyugodott. A testem pedig már nem volt feszült, még el is mosolyodtam. Ez őszinte mosolynak számított, ez másmilyen, mint a kínos mosolyom, amire rossz ránézni is. A szorongásom egyszerűen eltűnt a felhők közé, rég éreztem magam így nyilvánosan, talán eljött a megváltás ideje is.
- Tudod, épp nyereményjáték van a boltban, ezért a szerencsés kiválasztott vizes pólóban mászkálhat, az a nyereménye, hogy esetleg megfagy odakint - próbáltam komoly lenni, de azért megtörtem a szerepemet és kicsit elmosolyodtam. Évekig játszottam a hülyeségeket, viszont sose tudtam karakterben maradni, hm, azt hiszen nagyon szar színész lennék. Mivel teljesen vizes lett a fehér felsője nekem fogalmam se volt, hova is nézzek, egyáltalán elkönyvelnének-e perverznek, ha így végignézek rajta. Tudom, remek dolgokon gondolkozom. Viszont komolyan rettegek, hogy ezért megfognak engem szólni. Az iskolában mindenért kaptam valami baromi hülye megjegyzést. Ha nevettem a tanár viccén? Nyalizós. Hogyha komolyabb témával foglalkoztam? Depressziós hülyegyerek. Azt hiszem már semmin se lepődöm meg. - Persze, az agyam vigyáz arra, hogy csakis másoknak okozzak bajt a szerencsétlenségemmel - ráztam meg a fejem. Ritkán sérülök meg, csupán akkor történik meg, ha tudom, hogyha az lesz a vége. Verekedéskor mindig tudom, egy-két zöld folttal el fogom hagyni a helyszínt. - Talán azt nekem kéne... nem? - utána akartam kapni, de amikor hirtelen megfordult megdermedtem. - Ha a DancingMoon falka tagja vagy, száz százalék, hogy látásból legalább ismersz engem. Samantha Rocher, legjobb barátja vagyok, ezen kívül olyan helyen nőttem fel, ahol rengeteg farkas van, ember vagyok, de félig meddig ismerem a falkát - meséltem. - Amúgy Alfie Bischoffs - nyújtottam a kezem. - És te? Meghívhatlak valami? Hátha tudom enyhíteni azt a démont, amit szorongásnak hívnak - mosolyogtam. |
Mivel otthon nem volt semmi édességem, amivel tömhettem volna a fejemet addig, amíg el nem kezdek gurulni, úgy döntöttem, hogy jobb lesz bevásárolni.
Egy bevásárló táskát és egy sima tatyót vettem magamhoz, hogy mindennek legyen helye.
Szerencsére kölcsön kaptam a szüleim kocsiját, szóval hamar odaértem a központhoz, miközben az automata vezérlés mellett békésen pihenhettem egyet, mivel sikerült korán kelnem.
A bolthoz érve leparkoltam, vagyis inkább az auto, majd kipattanva jókedvűen indultam meg a boltba. Egy bevásárló kosarat vettem magamhoz és száguldottam is az édességek felé.
Jó darabig ácsorogtam, mire eldöntöttem mire van szükségem, de így is megtöltöttem a kosarat rendesen.
Szönyű vagyok, de életcélom, hogy egyszer csokimérgezésben múljak ki. Ha minden igaz szép halál lenne egy függőnek, mint én.
Nem igazán ettem ma még semmit, szóval a pékáruknál pakoltam pár dolgot magamnak, aztán úgy döntöttem, hogy akkor már veszek magamnak vizet is.
Két kicsi flakont tettem a kosárba, majd fordultam, meg mikor az ásványvíz rám zúdult. Prüszkölve ráztem meg a fejem és pislogtam a srácra, majd magamra.
- Nem tudtam, hogy vizes póló verseny van a boltban.- nevettem el magam, bár fehér felső volt rajtam, így kissé átlátszódtak a dolgok, de alakváltó mivoltomból adódóan nem voltam különösebben szégyenlős.
- Amúgy te egyben vagy? Ügyesen kiborítottad.- mértem végig majd szemeimmel eladó után kutattam.
- Mindjárt hívok valakit, hogy törölje fel, nem lenne jó, ha egy gyanútlan ember elcsúszna.- magyaráztam megindulva, majd eltűnődve lefékeztem és rá meredtem.
- Ember vagy, de ismerlek már valahonnan.- mormoltam kíváncsian mérve végig újra. Szegény lehet sokkot kapot, mivel pár perc alatt annyi szöveget daráltam le, hogy még a hiperaktív embereknek is beleféjdul a feje. |
I vi kidobott engem. Páros lábbal rúgott ki engemet a lakásból, azt mondván, hogy kell friss levegőt szívnom. Talán... igaza van, hisz négy napja nem láttam rendes napfényt, hiszen a rendeléseken dolgoztam. Meg minden máson. Lassan le kéne cserélnem a kanapét, mert hát... szétültük az egészet. Komolyan... háh, de nincs annyi pénzem, amit pedig Ivett szerzett magának, azt utálnám elvenni, tudom mennyire fontos neki a felnőtt gyakorlás, legalább ő önként ment bele az egészbe és a felnőtté válás csábította a munkára, a félelem helyett, ami a hajléktalan életmód miatt alakult ki, ezek csak pár éve történtek, viszont mostanában olyan, mintha csupán egy rossz álom lett volna. Persze azért kapok értesítéseket a meccsekről, meghívásokról, gondolkoztam azon, újra bele megyek az egészbe, de azt hiszem a húgom csalódna bennem... vagy én saját magamban. Meg nem szeretném, hogyha úgy látna engem, tele zúzódásokkal, véraláfutásokkal, esetleg törött orral. Vajon milyen példakép lennék? Ő neki fogalma sincs arról, hogy bokszoltam, rohadt fiatalon, mert kiakadt volna. Inkább ügyeltem az arcomra és télen-nyáron hordtam hosszú ujjú felsőket, kis butus pedig semmit se tudott. Örülnék, hogyha én is így lennék, semmire se emlékeznék a gyerekkori történésekből, bárcsak kitörölhetném az emlékeimet. Viszont nincs akkora kiváltságom, azt hiszem a múltam jó ideig fog kísérteni.
... És ezek az emlékek pontosan egy boltban törnek rám, én egy hatalmas, annál is nagyobb, szerencsétlen vagyok. Pedig úgy indultam el, hogy veszek sok mindent, amit ihatunk, főleg tejet, mert pár napja nyávogott a húgom, nincs mit innia a sütijéhez, mondjátok azt, rossz testvér vagyok. Mindent megteszek ezért a kis ördögért. Csak a lábaimra nem figyeltem, meg is inogtam ezért, ami ital a kezemben volt (azt hiszem ásványvíz volt a kezemben, a többi a kosárban feküdt). Így is szégyelltem magam, mint az állat, de amikor megláttam, hogy az egész egy lányra került, nem tudtam, sírják vagy nevessek. Talán mindkettő. |
Alfred Bischoffs & Lysandra Roth |
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
